Szépkorúak köszöntése az Idősek Világnapja alkalmából
Az eseményt szavalás és népdalok színesítették. Nem maradt el az ünnepi torta és a vidám táncmulatság sem.

Október 1-én az Idősek Világnapja alkalmából táncos összejövetelt szerveztek a Szatmárnémeti Idősgondozó Napközi Központban, amelyen Kereskényi Gábor polgármester köszöntötte a résztvevőket. Amint azt a városvezető ünnepi köszöntőjében elmondta, az önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy városunk idős lakói megkapják a jól megérdemelt tiszteletet és megbecsülést, ezért a Szociális Igazgatóság révén minden megtesznek azért, hogy szebbé és kényelmesebbé tegyék a pihenéssel töltött éveiket.

 

„Kiemelt tisztelettel köszöntöm Szatmárnémeti idős és szépkorú polgárait. Egy közösség csak akkor tud gyümölcsöző és igazán életképes lenni, ha tisztelettel fordul az idősebb generáció tagjai felé. Fontos számomra, hogy bölcsességeiket megfogadva, együtt tegyük szebbé városunk jövőjét! A kor és a bölcsesség tisztelet érdemel, azért pedig, hogy elődeink kikövezik számunkra az utat, és megmutatják nekünk, hogy mi a jó és mi a rossz, köszönetet illeti őket. Mindannyiuknak egészséget, békét, jólétet és további szép éveket kívánok! ” – mondta köszöntő beszédében a polgármester.

 

Az eseményt szavalás és népdalok színesítették. Nem maradt el az ünnepi torta és a vidám táncmulatság sem.
 

 
Cookie