Bemutatták a Szatmárnémeti Városi Tanács 2023-as évi költségvetéséből finanszírozott szociális szolgáltatásokra vonatkozó cselekvési tervet
„A szociális szolgáltatásokat  biztosító állami intézmények és magáncégek együttműködése szükséges ahhoz, hogy a kiszolgáltatott embereknek méltó életkörülményeket lehessen biztosítani” — hangsúlyozta az önkormányzat polgármestere az éves tervről szóló szerdai konzultáción.

Január 18-án, szerdán a helyi tanács üléstermében bemutatták a Szatmárnémeti Helyi Tanács költségvetéséből finanszírozott szociális szolgáltatásokra vonatkozó cselekvési tervet.

A már hagyományosnak számító év eleji munkatalálkozón, amelyet a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) szervez, Kereskényi Gábor polgármester mellett részt vettek a megyei szintű szociális szolgáltatók, valamint a megyei jogú városban működő egyesületek, alapítványok és civil szervezetek képviselői.

Nyitóbeszédet Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere mondott, aki megköszönte a jelenlévőknek a 2022-ben végzett munkát, a segítséget, amit a civil szervezetek a járvány idején nyújtottak, és az ukrajnai háború kitörése óta tartó támogatást is. „2023-ban is számítunk az Önök segítségére, azon egyesületek és alapítványok támogatására, amelyek az önkormányzat mellett elkötlezettséggel, szolidaritással és polgári szellemmel vesznek részt abban, hogy szociális szolgáltatásainkat a közösségben élők igényeihez igazítsuk. A szociális szolgáltatásokat  biztosító állami intézmények és magáncégek együttműködése szükséges ahhoz, hogy a kiszolgáltatott embereknek méltó életkörülményeket lehessen biztosítani” — hangsúlyozta az önkormányzat polgármestere az éves tervről szóló szerdai konzultáción. A polgármester köszönetet mondott a szociális segítségnyújtás valamennyi szereplőjének, majd ismertette a városháza által tavaly elnyert díjakat: a Romániai Önkormányzatok Szövetsége a társadalmi kohézió és szolidaritás terén elért eredményekért a a 2022-es gálán kiválósági díjjal jutalmazta a hivatalt, a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium pedig az idősgondozás területén a jó gyakorlatokat nyújtó romániai intézmények közé rangsorolta a szatmárnémeti Idősek Nappali Központját.

A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság ügyvezető igazgatója, Bălaj Adrian visszatekintve az időben rámutatott, hogy az elmúlt három évben az igazgatóság megháromszorozta a szociális szolgáltatások számát. Míg három évvel ezelőtt a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság háromféle szociális szolgáltatást kínált, most kilenc ilyen szolgáltatás létezik, és a tendencia a növekedés irányába mutat, az egyensúly elvét megtartva, ügzelve arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat a helyi közigazgatás támogatni tudja. Városi szinten három, gyermekek befogadására alkalmas napközi központ, két hajléktalanközpont — egy nappali és egy bentlakásos szálló —, egy mobil csoport és egy időseket befogadó nappali központ működik. A DAS igazgatója a szerdai konzultáción bejelentette, hogy két hónapon belül megkezdi működését az Ostrovului övezetben a Multifunkcionális Szociális Központ, amelynek két eleme lesz: egy nappali központ a környéken élő rászoruló családok gyermekei számára, valamint egy fogyatékkal élő fiatalok számára létrehozott központ.

A résztvevők egybehangzó következtetése az volt, hogy csak közösen, a szociális szolgáltatásokat nyújtó állami és magánszolgáltatókkal együtt lehet eredményeket elérni, és a kiszolgáltatott embereket képessé tenni arra, hogy felismerjék, a maguk módján hozzá tudnak járulni a társadalom működéséhez.

 
Cookie