Elsősegélynyújtó képzésen vesznek részt az iskolaorvosok és az egészségügyi asszisztensek
A Máltai Szeretetszolgálat nagybányai fiókszervezetének önkéntesei által tartott képzésen vesznek részt a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság alkalmazásában álló iskolaorvosok és egészségügyi asszisztensek.

„Először tedd azt, ami szükséges, aztán tedd, ami lehetséges, míg végül észreveszed, hogy azt teszed, ami lehetetlen.”

Assisi Szent Ferenc

 

A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság alkalmazásában álló iskolaorvosok és egészségügyi asszisztenesek részt vesznek egy, a Máltai Szeretetszolgálat nagybányai fiókszervezetének önkéntesei által szervezett képzésen.

A képzés két modulból áll, tematikája pedig az iskolai elsősegélynyújtásra — szív- és légzésleállás, törés, sérülés, vágott vagy szúrt seb, Heimlich-fogás, törések és ficamok esetén nyújtott alapszintű életmentő beavatkozásokra — fókuszált. Szóba került ugyanakkor az áldozat kezdeti állapota felmérésének, valamint az eset helyszíne elemzésének fontossága, és nem utolsó sorban a mentést végző személynek a védelme is.

 
Cookie